Az előző bejegyzést ott hagytuk abba, hogy milyen módon lehet megsegíteni a bal oldali dominanciát. Amikor már egyértelmű a balkezesség, akkor sokat jelent a család, a környezet, az óvodapedagógusok majd a tanítók hozzáállása.
Egy finoman támogató, a sajátosságokat figyelembe vevő környezet felszabadító, önbizalomnövelő érzés a gyerek számára, aki sok esetben megtapasztalhatta, hogy nem minden működik olyan jól a kezében; hogy csak egy példát mondjak a felhúzós játékok tekerőgombja jobb oldalon van és jobbra kell tekerni. A balkezes gyerekek pedig az óramutató járásával ellentétesen forgatják a gombot.
Íme néhány tipp a balkezesség illetőleg a bal oldali dominancia támogatására!
- Először is a közös játéknál a ceruzákat, eszközöket igyekezzünk középre helyezni, hogy ő is könnyedén elérje. Lehetőleg vastag, háromszögletű ceruzát-zsírkrétát használjunk, ami már előkészíti a helyes ceruzafogást.
- Ha van lehetőségünk vegyünk egy nagy kartonlapot vagy háztartási csomagolópapírt, amit a földre helyezünk. Itt rajzoljunk köröket, nyolcasokat, különböző méretben, színekben. Fontos a ritmika, a folyamatosság.
- Gyöngyfűzés kezdetben nagyobb gyöngyökkel, vastagabb fonalra majd ahogy ügyesedik a finommotorikája jöhetnek az apróbb gyöngyök is.
- Építőkockából bal kézzel tornyot építeni (szem-kéz koordináció)
- Puzzle játék a korának megfelelő méretű képdarabkákból majd 3D-s kirakó.
- Ki tudja messzebbre dobni bal kézzel a labdát -játék? Rossz idő esetén: a szobában a berendezés épsége miatt a gurítást-lökést javaslom. ????
- Néhány homokozóvödröt bólyaként felhasználva akadálypályát alakítunk ki, amin a gyereknek bal lábbal végig kell vezetni egy labdát.
- Bal kézzel labdapattogtatás
- Több különböző fajta kártyapaklit összekeverünk és szétszórjuk a földön, majd megkérjük a gyereket, hogy a bal kezével a hüvelyk és a mutatóujja segítségével válogassa szét a lapokat. Ugyanez mehet különböző színű papírlapocskákkal is.
- Homokozóba bal kézzel kör majd csigavonal rajzolása
Ha valamelyik játék még nem megy olyan könnyen bíztassuk és támogassuk a gyereket. Ezen játékos foglalkozások segítségével szinte észrevétlenül készítjük elő az iskolai tanuláshoz nélkülözhetetlen készségeket.
A balkezes gyerekek gyakran rendkívül kreatívak, már egészen kicsi koruktól kezdve megtanulnak alkalmazkodni a jobbkezes világhoz, megtapasztalják, kitalálják, hogy a játékaikat, eszközeiket hogyan tudják számukra kényelmesen használni. A sportban, a zenei-és művészeti ágakban sokszor jeleskednek.
Részletesebb információ, arról hogyan segíthetünk balkezes gyerekünknek itt érhető el.
www.facebook.com/balkezesgyerekek
www.balkezesgyerekek.hu
www.balkezesgyerekek.blog.hu